Beszámoló a Celebration nyitóelőadásáról

Az előadás után nem sokkal röviden összefoglaltuk, miket tudhattunk meg J. J. Abrams és Kathleen Kennedy paneljéből. Alább OvibanKenobi beszámolóját olvashatjátok az eseményről.

A találkozó megnyitóján elsőként J.J. Abrams és Kathleen Kennedy lépett a színpadra. Több ezer rajongó üdvrivalgása fogadta őket. Kennedy elmesélte, hogyan kérte fel George Lucas a Lucasfilm élére, hogy tovább vigye Lucas örökségét, majd beszéltek arról is, hogyan vállalta el Abrams — először vonakodva — a rendezői feladatot.

Abrams elmesélte, hogy az új film forgatását Abu Dzabiban kezdték. Számára a Star Wars legalább annyira western, amennyire tündérmese, ezért az 50 fok ellenére is fontosnak tartotta, hogy a kamera végigpásztázhassa a sivatagi környezetet, mint egy John Ford-filmben. Az alkotók elárulták, hogy a sivatagbolygó nem a Tatooine, hanem egy új bolygó lesz a filmben, a neve: Jaku.

Abrams hozzátette, hogy kifejezett szándékuk volt minél több megépített díszlet között forgatni. Így a film már vizuális effektusok nélkül is elkezdett formát ölteni a vágóasztalon. A valós díszletek a színészeknek is nagy segítséget jelentettek.

Kathleen Kennedy két évvel ezelőtt, a németországi Star Wars Celebration során találkozott droid építő rajongókkal, akiknek a munkája annyira lenyűgözte, hogy kettejüket felfogadta az új film stábjába. Ők is színpadra léptek a megnyitón, és magukkal hozták a VII. Epizód működőképes R2-D2-ját.

A megnyitó első csúcspontja volt, amikor R2-D2 után BB-8 is begurult a színpadra. Nagy élmény volt a kis “strandlabdát” működőképesnek látni.

Egy számítógépes BB-8 megalkotása sokkal egyszerűbb feladat lett volna, a stáb mégis úgy döntött, hogy a film és a színészek érdekében működő szerkezetként megépíti a kis robotot. Bob Iger, a Disney elnöke személyesen kereste meg azokat a szakembereket, akik segítettek életre kelteni BB-8-at.
Abrams kifejtette, hogy a fizikai trükköknek nagy szerepe van abban, hogy a közönség beleélje magát a filmbe. A jelenlévő publikum nagyra értékelte ezt az álláspontot.

Harrison az egyetlen ember, aki képes egy kényszerleszállást végrehajtani egy golfpályán, úgy, hogy két orvos orra előtt landol

— mondta Kennedy Harrison Ford nemrég elszenvedett repülőbalesetére utalva. “Otthon van és pihen. El nem tudom mondani, mennyire szeretett volna eljönni ő is. Talán majd jövőre.”

“Harrison Ford nagyobb hőstettet vitt véghez, mint bármelyik filmjében” — fűzte hozzá Abrams.

A következő nagy pillanat a főszereplők új generációjának színpadra lépése volt: egyszerre érkezett Daisy Ridley, John Boyega és Oscar Isaac.

Boyega karaktere, Finn rohamosztagos, ahogy az első előzetesben is láthattuk. A színész annyit árult el róla, hogy a történet során nagy veszélybe kerül, és hamar megváltozik az élete.

Isaac szerint az általa alakított Poe Dameron a legjobb pilóta a galaxisban. Küldetést teljesít, amivel “egy bizonyos hercegnő” bízta meg. Ennek során találkozik Finnel, és közös kaland veszi kezdetét.

Ridley elmondta, hogy az ő karaktere, Rey amolyan guberálóként él a Jaku bolygón, egy roncstemetőn. Eléggé magának való lány, de aztán találkozik a másik szereplők egyikével. Kennedy hozzáfűzte, hogy erős női szereplők érkeznek a Star Wars galaxisába, nem csak a VII. Epizódban, hanem a további történetekben is.

“Azt szeretem igazán az eredeti trilógiában, hogy minden valóságos, ütött-kopott, lestrapált, az esélytelenek világáról szól, egy sokkal nagyobb ellenfél ellen kell harcolniuk” — ezt már Abrams felelte arra a kérdésre, hogyan keresi az egyensúlyt a korábbi két trilógia eltérő látványvilága között. “Fontosnak tartottam, hogy a szerkezetek ne legyenek makulátlanok, ne legyenek vadonatújak. Zseniális az a kontraszt, amit George teremtett a csillogó Birodalommal, illetve a Tatooine poros kantinjával és utcáival.” A rendező hozzátette: “Ez a film harminc évvel a Jedi után játszódik, ezért ezt a vonalat kell követnie.”

Ezután az új trilógia rohamosztagosai sorakoztak fel a színpadon. Jelenlétük akár demonstrációnak is felfogható, hiszen az előzményfilmek klónharcosai digitális szereplőként kerültek a mozivászonra. Az új rohamosztagosok kicsit nyakatlan benyomást keltettek, de nem rossz a dizájn.

Az utolsó tíz percben az űreposz nagy öregjei léptek a közönség elé: Anthony Daniels, aki C-3PO-ként az egyetlen színész, aki minden Star Wars-filmben szerepelt, Peter Mayhew, aki Csubakka szerepében tér vissza, valamint Carrie Fisher (Leia) és Mark Hamill (Luke). Fisher elárulta, hogy a jellegzetes kontyok nem térnek vissza, de valami mást kitaláltak helyette. Hamill pedig családjának nevezte a rajongók népes táborát.

Vannak pillanatok, amiket horrorként élünk meg, ugyanakkor az a helyzet, hogy soha életemben nem élveztem ennyire semmit.

J.J. Abramsnek a rajongók feltették a kérdést: nem fél-e attól, hogy minden igyekezete ellenére csalódást okoz? A rendező elmondta, vannak pillanatok, amikor a nyomás és a felelősség hatalmas. “Tiszteletben akarjuk tartani a (Star Wars) örökségét, ugyanakkor fel kell használnunk, hogy egy teljesen új történetet meséljünk el, amire büszkék lehetnek a rajongók, és ez a legfontosabb. Ezért dolgozunk. Vannak pillanatok, amiket horrorként élünk meg, ugyanakkor az a helyzet, hogy soha életemben nem élveztem ennyire semmit. A lehetőség messze felülmúlja a benne rejlő kockázatot, és már nagyom várom, hogy mind láthassátok.”

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.