A rajongás első számú szabálya

Kiszivárgott a VII. Epizód sztorija — olvastam a minap. Idén már nem először. Nem elbagatellizálni szeretném a hírt, de biztos vagyok benne, hogy fogjuk még ezt olvasni párszor az elkövetkezendő egy évben. Mint ahogy biztosak lehetünk abban is, hogy a bemutatóhoz közeledve a “kiszivárgásoknak” egyre több köze lesz a valósághoz.

Loose Lips Bring Down Starships
Poszter a VII. Epizód stúdiójának folyosóján. A felirat egy angol mondást idéz, amely nyilván a tengeri csaták korából származik. Jelentése: ha valaki fecseg, (űr)hajók süllyednek el.

Így vagy úgy, de az előző három Star Wars-film cselekménye is kiszivárgott. A klónok támadása esetében a forgatókönyv korai változata került illetéktelen kezekbe, A Sithek bosszúja idején pedig a regényváltozat nyomdai fájljai jelentek meg idő előtt a világhálón. De az sem volt véletlen, hogy 1999-ben Al Yankovic a Baljós árnyak bemutatója előtt meg tudta énekelni a film teljes sztoriját. A klasszikus epizódokkal ilyesmi csupán azért nem történhetett meg, mert még nem az internet korában éltünk.

A Star Wars-filmek iránti érdeklődés mindig is kivételes volt, tíz éve is — dacára az előzmény trilógia vegyes fogadtatásának —, ma pedig még inkább az. Nincs még egy filmsorozat, amelynek ilyen széles kulturális beágyazottsága és ekkora rajongótábora lenne. A kereslet pedig megteremti a kínálatot.

A kínálat azonban nem csupán azt jelenti, hogy mindig akad olyan stábtag, aki nem bírja megőrizni a produkció körüli titkokat, hanem azt is, hogy rengeteg téves és hamis információ áraszt el bennünket. Így volt ez már az ezredfordulón is. Sokan őrzünk szép emlékeket az egykori starwars.hu-ról, amelynek lelkes kis csapatában hosszú éveken át szerkeszthettem a Csillagok háborúja világának híreit. A kihívást akkoriban sem az jelentette, hogy rendszeresen témát találjunk a rovatba, hanem hogy megkülönböztessük a valós információt a sokféle “zajtól”, a kamutól, a bármennyire is jól hangzó blöfftől, vagy épp a hírként eladott spekulációtól.

Ma is ugyanúgy érvényes az akkor megfogalmazott tétel, a rajongás első számú szabálya:

Ne higgy el mindent, amit az interneten írnak!

Közhely, hogy a világhálón bárki leírhat bármit, arc és név nélkül. Ez jól is van így, ez adja az internet báját. Itt nem a közlőnek kell okosnak lenni, hanem az olvasónak. Esetünkben: észre kell vennünk, hogy komoly verseny folyik a rajongók figyelméért, és ebben a versenyben — szinte mindegy is, hogy anyagi megfontolás vagy túlfűtött lelkesedés vezérli — sokszor előfordul, hogy az álhírek és részigazságok is megteszik muníciónak.

Íme, kiválasztottam ötöt az elmúlt fél év alaposan túlzó, vagy éppen elképesztő kamu híreiből, amelyek még a mainstream médiát is megjárták:

1. Harison Ford fél évre ágynak esett!

Harrison Ford — ahogy itt is olvashattátok — június 12-én sajnálatos balesetet szenvedett az új Star Wars-film forgatásán: a színészt bokatöréssel vitte kórházba a London melletti Pinewood stúdió területéről felszálló mentőhelikopter. Az eset azóta is úgy él a köztudatban, hogy Ford lábára rácsukódott a Millennium Falcon ajtaja, amit azért erős kétkedéssel fogadok, de adjuk meg, a sztori tényleg így hangzik jól.

Han Solo az orvosnál
Mém: Harrison Ford baleseti ellátásra vár.

Ennél sokkal viccesebb volt, hogy miközben a teljes angol bulvársajtó arról cikkezett, hogy Harrison Ford hat hónapra ágynak esett és Amerikában kezelteti magát, a színészt lefotózták egy londoni étteremben, ahol egy kis segítséggel már a lépcsőt is használta. Augusztusban pedig így vagánykodott a bobpályán.
Ford azóta leforgatta az összes jelenetét, és mindent egybevetve körülbelül egy hónapnyi csúszással befejeződött a forgatás.

2. Csak semmi pánik, Tom Cruise beugrik Han Solo helyére!

Egy pillanatra tekintsünk el Harrison Ford (messze nem olyan súlyos) balesetétől! Tom Cruise a Star Warsban? Ez csípőből kamu. Hogy miért? Gondolj egy tetszőleges hollywoodi szupersztárra! Na, ő nem fog szerepelni a Star Warsban. Kivéve, ha Harrison Fordra gondoltál, de ő sem volt szupersztár, amikor George Lucas kiválasztotta Han Solo szerepére. Ford ismeretlen színész volt, akárcsak Mark Hamill, Carrie Fisher, Hayden Christensen, vagy a mostaniak közül Daisy Ridley és John Boyega. A Star Wasban mindig ismeretlen, új arcok játszottak, néhány tapasztalt és ismert, de szupersztárnak semmiképp sem nevezhető színész mellett. Utóbbira példa Sir Alec Guinness, Peter Cushing vagy Liam Neeson, és ennek a szerepnek felel meg most a klasszikus trilógia triója.
A Csillagok háborújának sosem volt szüksége szupersztárokra, sosem azzal adta el magát, sosem volt a húszmilliós gázsik kifizetőhelye. A film maga a sztár. Az egy szem kivétel Samuel L. Jackson, aki nem szupersztárként, hanem Star Wars-rajongóként került be a filmbe.
Ragozzam-e még? Ahogy a klasszikus trilógiában nem szerepelt Elizabeth Taylor, Michael Douglas vagy Marlon Brando, úgy az új Star Warsban sem lesz benne Angelina Jolie vagy Will Smith. Sem pedig Tom Cruise.

Tom Cruise fénykarddal
Tom Cruise fénykarddal

Mégis, mi volt ennek a hírnek az alapja? Mindössze annyi, hogy Cruise Londonban találkozott J.J. Abrams rendezővel.
A találkozóra mindennél jobb magyarázatot ad, hogy előkészületben van a Mission Impossible ötödik része, amelynek Cruise és Abrams a producere. Ám ez nem zavarta abban a The Sun című lapot, a hír útnak indítóját, hogy a találkozó vékonyka tényéből kikerekítse azt a sztorit, miszerint Harrison Ford “lábtörése” miatt Abrams egy teljesen új szereplőt ír bele a történetbe, akit Cruise fog eljátszani.
Egyrészt teljes nonszensznek hangzik, hogy egy forgatás félidejében egy új szereplőt beleírnának a történetbe, másrészt ha Tom Cruise valóban felbukkanna a filmben, annak bőven lenne annyi marketing értéke, hogy a Disney hivatalos csatornái ezt harsognák.
Azt is érdemes tudni, hogy a The Sun Angliában olyan, mint nálunk a Blikk. Ha egy cikkben az áll, hogy “a The Sun információi szerint”, az körülbelül annyit ér, mint ha azt mondom, “a Blikkben így olvastam…”

3. A film címe: The Ancient Fear

Ez az abszolút kedvencem az elmúlt fél év álhírei között. Nem csupán azért, mert mára már megkaptuk a cáfolatát, hiszen tudjuk, hogy a film címe The Force Awakens (Az ébredő Erő), hanem azért is, mert a hír forrása a “megbízható” aintitcool.com.

Hogy ez miért mulatságos? Mert ugyanezen az aintitcool.com-on, ugyanaz a Harry Knowles írta meg 2004 márciusában, hogy a III. Epizód (vagyis A Sithek bosszúja) címe The Creeping Fear lesz.
The Creeping Fear, The Ancient Fear… Tíz év távlatában két ennyire hasonló hülyeséggel előállni nem kis teljesítmény. Alig várom már a következő filmcím ötletet a megbízható portáltól.

avco
AVCO – A felirat jól látható a stábot szállító kisbuszon.

Tudjuk azt is, hogy a The Ancient Feart még csak munkacímként sem használta a produkció. A film kódneve AVCO volt a forgatás során. Több fényképen és a kiszivárgott látványterveken is látható, hogy ezt használta a stáb. Az AVCO egyébként annak a Los Angeles-i mozinak a neve, amelyet a nyolcvanas években elsőként szereltek fel a Lucasfilm THX hangrendszerével.

4. Luke levágott kezével indul a kaland

Sokak szerint a most “kiszivárgott” sztoriban is vannak az egészet hiteltelenítő bugyutaságok, az előző viszont egyenesen hemzsegett az ilyenektől. Számomra már rögtön a nyitójelenet megemészthetetlen volt: Luke Skywalker levágott keze, amely A Birodalom visszavág után harminc évvel még mindig a fénykardot markolja, lezuhan a Tatooine-on. Vagy egy másik sivatagos bolygón. Részletkérdés, mert már az felfoghatatlan, miért (és főleg: hogyan?) utazna egy levágott kéz csillagrendszereken át, illetve hogy a csudában zuhan le egy bolygóra, épségben. A fizika sosem volt a Star Wars erőssége, bárki belátja, de azért ez a gondolat több mint merész.

Lukes Hand
Fanart a theforce.net fórumáról

Nem is folytatom tovább. A remekmű bejárta a világhálót, egy kevés kereséssel megtaláljátok.

5. És akkor Daniel Craig bekönyörögte magát a Star Warsba

Minden ember Star Wars-rajongónak születik, csak van, aki még nem látta a filmeket. Daniel Craig látta, és James Bond összes szmokingját odaadná, csak szerepelhessen a VII. Epizódban! — Nagyjából ez a The Sun (ó, már megint!) alaptétele.
A lap tudni véli, hogy az angol színész, aki mellesleg 31 millió fontot kap, hogy még kétszer eljátssza a titkos ügynök szerepét, egyenesen könyörgött J.J. Abramsnek, hogy szerepelhessen a Star Warsban. És megkapta! A The Sun pedig megírta! Megírta, hogy egy olyan szerepet kapott, amiben az arcát ugyan nem fogjuk látni, viszont a neve sem lesz feltüntetve…
Ám mielőtt még azt gondolnánk, kicsit sántít így ez a sztori, a The Sunnak bizonyítéka is van: látták Daniel Craiget a Pinewood stúdió területén. Hoppá! Azt már elfelejti hozzátenni a lap, hogy a James Bond-filmeket szintén a Pinewood stúdióban forgatják, de ez amúgy is csak véletlen egybeesés lehet.

Daniel Craig a Star Warsban
Mém: Daniel Craig végre a Star Warsban

SuperShadow szelleme

Hiába, korunknak megvannak a maga SuperShadowi, csak jobbára bulvárlapoknál dolgoznak. Aki a betárcsázós internet korszakában gyakran látogatta a világháló Star Wars-köreit, annak ismerősen csenghet Supershadow neve, amely mára rajongói körökben fogalommá vált, a figyelemhajhászó kamuzás szinonimájává.

SuperShadow, aki minden megnyilatkozásában George Lucas közeli barátjának adta ki magát, körülbelül tíz éven át közölt álhíreket, álinterjúkat a SuperShadow.com oldalon. Előfordult, hogy fabrikált interjút közölt George Lucasszal, hogy ezzel erősítse hitelességének látszatát.
Hiába nyilvánította ki a Lucasfilm, hogy az interjú hamis, az oldalon megjelenő információk hiteltelenek, az oldal működtetője pedig sosem találkozott George Lucasszal, hiába bizonyosodott be minden egyes film bemutatója után SuperShadow (utólag folyamatosan kozmetikázott) cikkeinek hiteltelensége, óriási olvasótábora volt, és éveken át hülyítette olvasóit.
Hogy végül a népharag vagy az elérdektelenedés miatt szűnt-e meg a SuperShadow.com, azt nem tudom, de mai szemmel visszatekintve, amolyan vadnyugati állapotok uralkodtak akkoriban a hálón.

Ez volt az az időszak is, amikor hetente kaptam emailt a starwars.hu valamely olvasójától, hogy felkerült az internetre a következő Star Wars-film előzetese. Nem a mai Youtube-generációt kell elképzelni, hanem régi vágású rajongókat, akikben, ha valamit mozgókép formájában láttak, fel sem merült, hogy az egy másik rajongó munkája, még akkor sem, ha skótszoknyás Jedi-lovagok szaladgáltak a csatamezőn, Mel Gibson oldalán.
És, persze, ennek az időszaknak is megvoltak a jobbára hiteles forrásai, mint a hófehérben pompázó aldera.net, a jedinet.com, vagy épp a máig első számú Star Wars-hírportálként tündöklő theforce.net.

Ma is hozzájuk hasonlók versengenek a rajongók figyelméért, csak időközben megjelent a blogoszféra, és az érdeklődés felfokozott pillanataiban a mainstream média sem rest bekapcsolódni a Star Wars-hírek versenyébe.

Így hát mit tehet az egyszeri fan? Még gyakrabban eszébe vési SuperShadow emlékét és a rajongás első számú szabályát.

(Megjelent eredetileg az ovibankenobi.blog.hu-n.)

2 thoughts on “A rajongás első számú szabálya

  1. Anno olvastam, hogy a II. epizódról eredetileg olyasmiket pletykáltak, hogy a klónok a Konföderáció oldalán harcolnak majd. Na az sem jött be 😀

    1. Sőt, korábban még arról is cikkeztek, hogy a súlyos helyzetet látva Obi-Wan beleegyezik, hogy klónozzák, így belőle készül a klónhadsereg. Talán ez volt a legszebb mellélövés, amit valaha olvastam.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.