Látjuk még Obi-Wan Kenobi szerepében Ewan McGregort

Erre mérget merek venni. Legújabb filmje, a Miles Ahead kapcsán beszélgetett Ewan McGregorral a Collider, amikor sok más mellett szóba került Obi-Wan Kenobi szerepe, illetve az önálló Obi-Wan-film ötlete, amelyet a rajongók már jó ideje dédelgetnek.

McGregor elmondta, szívesen eljátszaná újra Obi-Wan Kenobi szerepét, ám a beszélgetés legérdekesebb része, hogy kétszer is kitérő választ adott arra a kérdésre, kapott-e megkeresést ez ügyben a Lucasfilmtől.

A beszélgetésnek ez a része az alábbi videóban látható:

McGregor először csak látványosan kitért a konkrét válaszadás elől, másodjára azonban már hozzátette: „nem tudom, mennyire beszélhetek erről.”

Vagyis senkinek ne legyenek kétségei, Ewan McGregorral leültek tárgyalni a Lucasfilm illetékesei egy új Star Wars-kalandról!

„Ez az Obi-Wan-film hidat képezne az én Obi-Wanom és Alec Guinness Obi-Wan Kenobija között. […] Engem nagyon is érdekelne” — mondta el a színész. „Akár még trilógiáról is szó lehet” — tette hozzá, immár nevetve.

Pedig az a trilógia könnyen valóra válhat, ha egy Obi-Wan-film beváltja a hozzá fűzött reményeket. Az ötlet megítélése jelenleg rendkívül pozitív a rajongók körében, amin nem csodálkozom.

Ez az a Star Wars-film, amely egyszerűen adja magát, több okból is. Mindenekelőtt éppen Ewan McGregor miatt, aki tökéletes korban van, hogy eljátssza a remeteségbe vonult Obi-Wan Kenobit. Ne feledjük, hogy húsz év telik el a két Star Wars-trilógia cselekménye között, miközben McGregor 13 éve forgatta A Sithek bosszúját, vagyis sem öregíteni, sem fiatalítani nem kellene a szerephez.

A Lucasfilmnek ezúttal nem kellene olyan kihívással szembenéznie, mint a fiatal Han Solóról szóló film alkotóinak, akik nem kis rizikót vállalnak, amikor Harrison Ford utódát keresik. McGregor kiváló színész, világszerte ismert filmsztár, aki simán elvinné a hátán a filmet. Obi-Wan-alakítását még az előzménytrilógia legkritikusabb bírálói is el szokták fogadni, a rajongók meghódításáért pedig egy percig sem kellene küzdenie.

Mivel a történetben húsz évnyi lyuk tátong — semmi nem írja elő, hogy Kenobi két évtizeden át ki se tegye lábát a Tatooine sivatagából —, egyedül az írók fantáziájára van bízva, milyen sztorit mesélnek el.

Obi-Wan lehet a galaxis magányos szamurája (vissza a Star Wars kuroszavai gyökereihez!), egy letűnt kor harcosa, aki nem vívhat nyílt háborút, mert rejtőznie kell Vader és az uralkodó elől. És persze mindig visszatér a Tatooine-i remeteségbe, mert legfontosabb küldetése, hogy vigyázó szemét a felcseperedő Luke Skywalkeren tartsa. Ha kell, az időközben komoly filmcsillaggá vált Joel Edgertont (A nagy Gatsby, Exodus) is vissza lehet hozni a megkeseredett Owen Lars szerepében.

remeteobiwan.jpg

És van még egy ok — számomra a legfőbb —, ami miatt szeretném, hogy megvalósuljon ez a film: Ewan McGregor, aki egyértelműen fölfelé lógott ki az előzményfilmekből (különösen A Sithek bosszújából), és még csak nem is sírta végig a forgatást, amiért szinte mindig zöldháttér előtt kellett játszania (azt mondta, a színház ugyanilyen, képzelőerőt kíván), egyszerűen megérdemelné, hogy egy olyan Star Wars-filmben is eljátszhassa Obi-Wan Kenobi szerepét, amely nincs megterhelve az előzménytrilógia hibáival.

Decemberben jön az első antológiafilm

Hogy az Obi-Wan-filmbe milyen bátran vág bele a Disney és a Lucasfilm, azt nagyban befolyásolja az első két önálló Star Wars-mozi, a decemberben érkező Rogue One és a 2018-as Han Solo-film sikere.

Manapság szokatlan módon, nyolc hónappal a Rogue One bemutatója előtt még nem indult el a film reklámkampánya. Ezt részben indokolja, hogy a Disney naptárában több tavaszi film is szerepel (A dzsungel könyve, Amerika Kapitány), amelyeket most inkább szeretnének a köztudatban tartani, de vélhetően nem kell már sokat várni, hogy elinduljon a Rogue One hírverése.

A témáról Bob Iger Disney-vezér beszélt nemrég egy üzleti rendezvényen, ahol elmondta, az antológiafilmeket egészen más stratégiával fogják reklámozni, mint a Star Wars-saga számozott epizódjait. Hogy ez a más stratégia pontosan mit takar, még nem tudni. „Másképp, de agresszíven” — ennyit tett hozzá a Disney-birodalom első embere.

4 thoughts on “Látjuk még Obi-Wan Kenobi szerepében Ewan McGregort

  1. Kedves plok! Nem lehetne mellőzni ezeket a kiszólásokat az előzménytrilógiára? Visszataszító… Szerintem naivitás azt hinni, hogy pont McGregor teljesítményéért volt oda mindenki.

  2. Miért kell egy magát csillagokhaboruja.hu-nak nevező oldalnak ekéznie prequel trilogyt? Abból éppen eleget lehet olvasni a hozzáértő magyar médiában, reméltem, hogy legalább itt sikerül mind az eddig elkészült 7 részről tisztelettel és szeretettel beszélni. Úgy látszik, tévedtem…

  3. Valóban mind ismerünk olyan embereket, akik lépten-nyomon szeretnek belerúgni az előzményfilmekbe. Aki ismer, tudja, hogy én nem űzök ebből sportot.
    Ettől még a véleményem az, hogy McGregor megérdemelné, hogy egy olyan SW filmben is eljátszhassa ezt a legendás szerepet, amely nem hordozza az előzményfilmek problémáit. Mondjuk egy olyan filmben, amelyben a színészvezetés A Birodalom visszavág vagy Az ébredő Erő szintjén van. Szerintem kulturált és ártatlan volt a megfogalmazásom, egy olyan bekezdésben, amely egyértelműen a személyes véleményemről szól. Vitatni lehet, de mellőzni nem szeretném.
    Barátsággal.

  4. De ez miért probléma? Az előzményfilmeknek megvolt a maguk stílusa. De ezt pont neked magyarázom? 🙂 Ettől még kaphat más fókuszú filmet de az ne legyen már a PT hibája ha így lesz…

Hozzászólás a(z) Ody Mandrell bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.