Felicity Jones Jyn Ersóról és Mon Mothmáról

Idén decemberben új hőssel gazdagodik a Star Wars messzi-messzi galaxisa. Nem született Jedi lovagnak és nem szól róla prófécia, így Jyn Ersónak, a Zsivány Egyes fő zsiványának nagy utat kell megtennie, hogy a Birodalom ádáz ellenségéből a lázadók hősévé váljon.

A szerepet az a Felicity Jones alakítja, akit tavaly Oscar-díjra jelöltek A mindenség elméletében nyújtott játékáért. Jonesnak hosszú időn át hallgatnia és titkolóznia kellett a Star Wars-szerepről, ám a következő hetekben és hónapokban övé lesz a reflektorfény. Múlt héten az Entertainment Weeklynek adott interjút, amelyben először mesélhetett a szerepről és a karakterről.

A színésznő mindenekelőtt elárulta, hogyan zajlott első találkozása a film rendezőjével, Gareth Edwardsszal. A találkozóra nem sokkal azután került sor, hogy Edwards leszerződött a produkcióhoz.

„Mindketten épp dolgoztunk valamin, ezért hajnali 5.30-kor találkoztunk egy szálloda éttermében” — emlékezik vissza Jones. „A találkozónk nagy része suttogással telt. Elmagyarázta nekem a történet lényegét és hogy ki ez a karakter. A szerepemet különösen nagy titkolózással mutatta be, miközben kínosan ügyeltünk, nehogy meghallja bárki, hogy miről beszélgetünk.”

A titkolózás azonban csak az első kihívás volt, amit a szerep tartogatott. A százhatvan centis színésznőnek hamar szembesülnie kellett vele, hogy életében először akcióhőst fog alakítani.

Nem hittem volna, hogy a karrierem során valaha is rohamosztagosokat fogok csépelni, de kaptam egy kungfu edzőt, aki megtanított harcolni.

„Kőkemény munka és rengeteg gyakorlás kellett hozzá” — idézi fel a szereppel járó felkészülést. „Most már nevetek rajta, de akkor nagyon kimerítő volt fizikálisan.”

Jyn Erso ereje épp abban rejlik, hogy az ellenfelei nem nézik ki belőle azt, amire képes. „Abszolút valószerűtlen hősnő” — vélekedik Jones. „Olyasvalaki, aki félreszorítva, a társadalom perifériáján él. Kisebb, mint a többiek körülötte, de ha az ember talál valamit, amiben hihet, az onnét kezdve hajtja, motiválja és félelmetes erőt tud kölcsönözni neki.”

Gareth Edwards azt mondja, éppen azért választotta a brit színésznőt a főszerepre, mert nem egy tipikus akcióhős, nem egy kemény amazon, akivel ne tudna azonosulni a közönség.

„Sokan meg tudták volna tanulni, hogyan kell harcolni, verekedni, sokan elsajátíthatták volna a szerep fizikai oldalát. Számomra azonban az a legérdekesebb, amikor van egy kis rés a páncélon, amikor megpillanthatjuk valakiben a törékenységet” — meséli a rendező.

„Elég csak Felicityre irányítani a kamerát, és szavak nélkül is érezzük, hogy ezernyi gondolata van. Kíváncsivá tesz, mi járhat a fejében. A jelenetekben nagyon tud figyelni. Ha épp nem ő van a középpontban, akkor is rajta keresztül éljük meg a történéseket. Egyszerűen megvan az a képessége, hogy magával ragadja a nézőt.”

Erso valószínűleg ugyanilyen nagy talány a lázadók számára, de Felicity Jones egyet elárult a karakter kiismerhetetlen gondolatai közül. Bár dacos és nem ismer parancsot, akad a lázadók köreiben valaki, akire még Jyn Erso is felnéz; ő pedig nem más, mint az egykori szenátorból lett felkelő vezér, Mon Mothma, aki megpróbálja egységbe kovácsolni a Lázadók Szövetségét.

„Úgy érzem, a lázadók köreiben igen nagy tisztelet övezi a nőket” — vallja Jones. „Mon Mothma olyasvalaki, akire Jyn felnéz, és rögtön a film kezdetén lát maga előtt egy erős női példaképet, akit képes tisztelni.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.