“Legyen Zsivány! Zsivány-egy!”

Ahogy előző nap Gareth Edwards rendező megígérte, megérkezett a Zsivány Egyes harmadik előzetese, amely annak rendje s módja szerint az eddigi leghosszabb, legmozgalmasabb és leglátványosabb. Hogy a legjobb, azt nem mondanám, mert én még mindig az első előzetesbe vagyok beleszeretve a Halálcsillag ütemes riadókürtjével. Viszont ez az a beharangozó, amelyből a legtöbbet tudhatjuk meg a történetről.

Most, hogy megnéztétek sokadjára is, vessünk egy hosszabb pillantást az idei Star Wars-film legújabb két és fél percének legérdekesebb képkockáira!

Az első képsorok a főhős, Jyn Erso (Felicity Jones) gyerekkorába kalauzolnak bennünket, amikor tudós apja, Galen Erso (Mads Mikkelsen) — nem teljesen önként — a Birodalom szolgálatába áll. A vulkanikus eredetű fekete homokról is felismerhető, hogy ezeket a jeleneteket Izlandon forgatták.

Ha másért nem, minimum Forest Whitaker kétféle fizimiskája miatt sejteni lehetett, hogy két idősík is meg fog jelenni a filmben. Ez is olyasmi, amiben a Zsivány Egyes szakít a korábbi Star Wars-filmek íratlan szabályaival.

Krennic szerepében Ben Mendelsohn nagyon-nagyon gonosz, de elég jó színész ahhoz, hogy ne aggódjam emiatt. Egyébként figyelemre méltó, hogy a filmesek találtak egy kislányt, aki tökéletes gyerekkori mása Felicity Jonesnak.

Egy egyértelmű vágással ugrunk a jelenbe, amikor egy birodalmi börtöncellában találjuk Jynt. Dizájnból jeles a látványtervezőknek. Tessék megfigyelni, hogy a cella rácsa mennyire a Halálcsillag jellegzetes jégkrém pálcika alakú lámpáit idézi!

Jynt megszöktetik a lázadók, mert el kell jutniuk Galenhez, aki a számukra még ismeretlen birodalmi szuperfegyver egyik vezető tudósa. Egyébként az alábbi képen is látható a már említett lámpaforma.

Bevallom, harmadjára néztem az előzetest, amikor feltűnt, hogy ez nem egy hegy, hanem egy hatalmas, ledöntött, ősi Jedi-szobor, fénykarddal a kezében! Minden bizonnyal az Erő hívei számára szent zarándokhelyen, a Jedha holdon járunk. (Nem nehéz kitalálni, honnan ered a Jedik neve.)

Már most nagy élmény viszontlátni a Yavin negyedik holdját a felkelők titkos támaszpontjával. Hát még milyen élmény lesz négy évtized után viszontlátni a mozivásznon! A lázadók ide hozzák Jynt, hogy megbízzák a küldetéssel: kerítse elő Galent.

Úgy tűnik, Galen Ersót ezen a bolygón tartja fogva és kényszeríti munkára a Birodalom. A ködös planéta neve Eadu. Nem túl barátságos hely, már az előző trailerben is folyton esett itt az eső.

A lázadók eljönnek a tudósért, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy el is tudják vinni. Viszont rátalálnak a Halálcsillagra. Legalábbis így képzelem el…

Az előzetes fontos pillanata, amikor végre megkapjuk a film szokatlan címének magyarázatát: aRogue One a csapat hívójele. Bodhi Rook (Riz Ahmed) fejéből pattan ki, és mint tudjuk, a lázadók még A Birodalom visszavágban is használni fogják. Vagyis a magyar forgalmazó sem lőtt mellé aZsivány Egyessel.

Közben jobbnál jobb felvételeket láthatunk a Halálcsillagról.

Kívülről és belülről egyaránt. Az igazi csodafegyver a nosztalgia.

Helyzet van! Összegyűltek a lázadók. Mintha csak Artúr király kerekasztalát látnánk. Közben van itt néhány kellemesen ismerős egyenruha az 1977-es filmből. A Zsivány Egyes bátran nyúl az old schoolhoz.

A messzi galaxis szentföldjén is az erőszak az úr. Birodalmi megszállók és lázadó gerillák csatáznak Jedha utcáin. Vajon átfér a lépegető a boltív alatt?

Mechanikus lábakon érkezik meg az előzetesbe a Forest Whitaker által alakított Saw Gerrera. Ha minden igaz, ő a jedhai ellenállók vezetője. Azt eddig is tudtuk, hogy rossz bőrben van, de most már látjuk is.

Emlékeztetőül, Gerrera a Birodalom ellen terroristaként harcoló veterán gerilla. Állítólag ez a vért tartja életben. Magyarázza, miért lóg oxigén maszk a mellkasán.

A „beach bolygó”, a Scarif minden jel szerint a film végső összecsapásának helyszíne. Szóval minden okunk megvan feltételezni, hogy ebben a Paradicsomban őrzik a Halálcsillag terveit.

A Scarifon játszódó jeleneteket a Maldív-szigeteken forgatták. A film helyszíneinek változatosságára nem lehet panasz.

Helló, vagány idegenek! Alighanem Saw Gerrera bandáját látjuk. Ő például középen az egykori kereskedő pilóta, Edrio Two Tubes (kétcsöves Edrio?), akit szülőbolygója, a Yar Togna birodalmi megszállása sodort a felkelők soraiba. Mindezt azért tudni, mert az idei Comic-Conon ki volt állítva a jelmez. Nem találkoznék vele egy jedhai sikátorban.

Dizájnból már megint jeles. A Zsivány Egyes látványtervezői tényleg kitettek magukért. A Star Wars jellegzetes építészete és formavilága ennél szemléletesebben nem is köszönhetne vissza egyetlen képkockán.

Menő képkockából nincs hiány. Amíg a vak Chirrut (Donnie Yen) a botjával vitézkedik, Malbus (Jiang Wen) a sugárvetőjével leteríti a többi rohamosztagost. Vajon ez a füstölgő X-szárnyú nemrég ért földet?

És ha már X-szárnyú, következik egy kis űrcsata! Végre! Ennél jobban semminek nem örültem ebben a két és fél percben. Vajon mi ez, egy űrállomás? Úgy érzem, a Halálcsillag megszerzésének hadművelete sokkal nagyobb szabású akció, mint gondoltuk.

Ráadásnak még itt van a lázadó flotta is! Nebulon-b fregattokat látok! A Zsivány Egyes producere és ötletgazdája az a John Knoll, akinek trükkmesterként a yavini csata felújított változatát köszönhettük, a forgatókönyv első változatát jegyző Gary Whitta pedig a kilencvenes évek legendás TIE Fighter PC-játékának nagy rajongója, így titkon remélni lehetett, hogy Az ébredő Erő légi ütközetei után egy igazi űrcsatát is láthatunk. Legyen így!

Szó szerint kő kövön nem marad a trailer végére. Vajon ki ez a bámészkodó alak az előtérben? Szerintem a Halálcsillag fegyverének óvatos tesztelését látjuk, és az ősi építményeket látva nehéz nem észrevenni a párhuzamot a Közel-Keleten napjainkban zajló valósággal.

Na de térjünk vissza a meséhez! Darth Vader csörtet elő a gőzből. Nem volt kérdés, hogy az alkotók az augusztusi trailer után ismét bedobják a Vader-bombát. Nincs az a marketinges, aki ne tenné meg. Sith sötét lovagját ezúttal három snittben is láthatjuk.

Az előzetes végén látunk még elcsüggedt Mads Mikkelsent és kétségbeesett Forest Whitakert, majd megcsodálhatunk egy kissé befejezetlennek ható trükkfelvételt az óceánban gázoló lépegetőkről, amik éppen csak nem tapossák agyon hőseinket. A trükkmestereknek van még szűk két hónapjuk, hogy a víz ennél is szebben fodrozódó hullámokat vessen.

A színészi játék és a dialógusok minőségében nem vagyok biztos, de látvány és hangulat tekintetében meggyőző a Zsivány Egyes legújabb előzetese. A többit meglátjuk a moziban december 15-én.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.